Mi a legmegfelelőbb ajándék ballagásra?

Mindenkivel előfordul élete során, hogy ballagási ajándékot kelljen vásárolni. Az, hogy ki mennyire veszi komolyan ezt a feladatot, teljesen eltérő. Amennyiben távolabbi ismerősről van szó, tehát nem ápolunk folyamatosan közeli kapcsolatokat, akkor egy kis virágcsokor tökéletesen megteszi. Ha azonban közelebbi családtagról, rokonról van szó, úgy érdemes jobban elmerengeni azon a kérdésen, hogy vajon az ünnepeltnek mi okozna örömet, hiszen mégiscsak egy különleges alkalomról van szó, amely remélhetőleg sokáig fog élni az emlékezetében.

Honnan történik meg a ballagás?

Hogy visszatérjünk a témánk kiinduló gondolatához, muszáj megjegyezni, hogy egy emberi életben nagyjából három darab ballagás szokott megvalósulni. Az első az óvodai ballagás, tekintve, hogy Magyarországon minden gyerek óvodaköteles az iskola megkezdése előtt. Ovit befejezni pedig nem illik ballagás nélkül, ezt a nézetet minden intézmény, minden szülői közösség osztja. Ebből pedig adódik, hogy ballagásra szükség van, sőt, aki már járt ilyen eseményen, meg fog lepődni, hogy milyen lelkiismeretesen, komolyan veszik a felnőttek ezt az egyébként gyermekekről szóló akciót.

A másik lehetőség a ballagásra az általános iskola befejezésével adódik, hiszen szintén nem találni olyan intézményt, aki elhanyagolná ezt a jeles eseményt. Néha ugyan nehéz eldönteni, hogy kinek szól a rendezvény, hiszen a tizenéves fiatalok jellemzően nem élvezik túlzottan az efféle eseményeket. Kevés az olyan fiatal, aki szereti az ünnepélyes megjelenést, és a többi kiegészítő dolgot. Végül pedig jön a középfokú iskolák befejezéséhez köthető ballagás említése. Talán ez az, amely egyébként először az ember eszébe jut, ha a ballagás szót említjük.ballagás

 

Feltehetően ez azzal függ össze, hogy ebben az időszakban már az érintettek, vagyis az ünnepeltek is komolyabban veszik a helyzetet, és az emlékezetükben talán ez marad meg leginkább, az említett három közül. Visszatérve a ballagási ajándékokra, fontos, hogy lehetőleg maradandó dolgokban gondolkodjunk, ami egyből eszébe jut majd akár több évtized távlatából is az ünnepeltnek.

Felmerül a kérdés, hogy ez miért lényeges?

Sokan nem tulajdonítanak ennek jelentőséget, mások viszont igen, ez a kérdés meglehetősen nagy megosztottságot gerjeszt. Természetesen nem muszáj ragaszkodni az emlékezetes dolgokhoz, de ha már egyszer ballagásról beszélünk, akkor nem árt fontolóra venni ezt az igényt, hiszen azért van a ballagás is önmagában, hogy megemlékezzünk az előző évekről, és lezárjunk egy korszakot.ballagás

Ami az ajándékokat illeti tehát, mint oly sok más alkalommal, ez esetben is ajánlott az ünnepelt érdeklődési köréből kiindulni. Amennyiben az érintett tudálékos fajta, és szeret olvasni, úgy nemes egyszerűséggel vehetünk egy értékesebb könyvet, amelyet büszkén lapozgat majd akár egész élete során többször is. Amennyiben ez az út nem járható, mert nem szereti az olvasást, úgy adhatunk mondjuk ékszert is, hiszen ez egy másik klasszikus megoldás. Ez leginkább lányok esetében lesz kivitelezhető, hiszen a fiúk napjainkban nem sokszor hordanak ékszert.

Ugyanakkor egy elegáns óra minden korban jól jöhet. Napjainkban már az okosórák is nagy népszerűségnek örvendenek, szóval akár ilyen irányba is ábrándozhatunk. Ez a kettő említett téma talán ad egy kis kiindulási alapot azoknak, akik tanácstalanok. Ha sem az ékszerek, sem a könyvek világában nem találunk megoldást, adhatunk akár pénzt is ajándékképpen. Ez a legkevésbé kreatív lehetőség, viszont a tizenéves közönség feltehetően nem fog tiltakozni ezzel kapcsolatban sem.