Figyeljen, hogy vicces legyen a leánybúcsú ajándék!

A mostani írás témája feltehetően nagy meglepődést fog okozni mindenkinek, aki néhány évtizede ment férjhez, vagy abban az időben töltötte fiatalkorát, hiszen akkortájt még egyáltalán nem volt szokás a leánybúcsú, vagy a legénybúcsú. Hasonlóan a több tucat egyéb szokáshoz, ezek az említett, házasságkötést megelőző búcsúesemények is az angolszász világból származnak, és terjedésük a tűzéhez hasonlóképpen honosodott meg hazánkban.

Igen sikeres a leánybúcsú ajándék szerepköreleánybúcsú ajándék

Igazából ahogy szinte az összes többi szokás, ez is egy extra alkalmat ad a bulizásra, a vidám pillanatok megélésére barátaink, szeretteink körében. A legénybúcsú volt talán előbb terjedőben, de nyilván a hölgyek kissé kirekesztve érezték magukat buli tekintetében, és mivel különösebb kizáró okot nem találtak, ezért aztán bevezették a leánybúcsú fogalmát is.

Rendszerint a lakodalom előtt néhány héttel szervezik meg a lányok, illetve fiúk ezt a laza alkalmat, amikor általában tisztességes mennyiségű alkohol fogyasztásával, és természetesen egyéb kísérőprogramok megszervezésével megünneplik az utolsó néhány facér nap megélését. Az, hogy ki mekkora feneket kerít a bulinak, teljesen egyedi, hiszen vannak, akik teljesen mellőzik ezt az alkalmat, de olyanok is akadnak, akik esetleg többnapos ünneplésként élik meg.

Nem érdemes kihagyni a leánybúcsút!leánybúcsú ajándék

 

A legtöbben azért mégiscsak egy görbe estének tulajdonítják ezt az alkalmat, de általában nem otthon a nappaliban, hanem egy nyilvános helyen. Rendkívül fontos része a napnak a leánybúcsú ajándék átadása, már ha éppen hölgyet búcsúztat a társaság. Kulcsfontosságú részlet ugyanis a témával kapcsolatban, hogy a hölgyek és urak véletlenül sem ünnepelhetnek együtt, hiszen az egész lényege pont a nemek szerinti különválás.

Visszatérve azonban az ajándékra, rendszerint valami vicces tárgyat választanak a csapattagok, tehát nem kell komoly dolgokra gondolni. Ez az alkalom mindenről szól, csak nem a komolyságról, hiszen a vicc, a humor a lényege. Egy utolsó olyan nagy nevetésként kell ezt az estét elképzelni, amikor megpróbálja mindenki lezárni az ifjúkorát. Koránt sem kell azonban arra gondolni, hogy minden jónak vége szakad a lakodalommal, de ez az esemény mégis egy fordulópontnak értendő ilyen vonatkozásban.

Fontos az irányító szerepleánybúcsú ajándék

Minden csapatban szokott lenni olyan tag, aki valamilyen szinten a kezébe veszi az irányítást, és viszi a prímet ötletgazdaként, valamint szervezőként, hiszen rendszerint a leánybúcsúk nem egy órás programnak számítanak, hanem több szabadidős programot, eseményt kell egymás után elképzelni. Ezeket valamelyest elő kell készíteni, utána kell nézni, hiszen az idő pénz, és ha nem akarjuk, hogy egy nagy fejetlenség legyen az este, akkor bizony szervezni kell.

Rendszerint ez a bizonyos szervező egyén vállal felelősséget a leánybúcsú ajándék kigondolásáért, aztán ha igazán demokratikusan működik a csapat, akkor mindenki hozzászólhat, elmondhatja a véleményét, esetleg közösen ötletelnek, hogy a lehető legmókásabb, legötletesebb ajándékban állapodjanak meg. Sokan már online vásárolják meg az ajándékokat, hiszen nagyon felkészült, kreatív ajándékboltok működnek az online térben, akik kifejezetten létrehoznak témaköröket bizonyos alkalmakra.

A leánybúcsú, valamint természetesen a legénybúcsú tökéletes alkalom ilyen tekintetben, ezért ezeken a lapokon elég csak körbenézni, és ha nem is volt konkrét ötletünk, itt van lehetőség szuper, ráadásul nem túl drága meglepetéseket beszerezni, egyszerűen, gyorsan. Nézzen Ön is utána, ha úgy érzi, aktualitása van az életében!