Praktikus esküvői ajándékok kiválasztása

A praktikus esküvői ajándékok korát éljük, amikor a legtöbben olyan valamit igyekeznek választani, amit a pár majd hosszú éveken keresztül használni tud.

Tény azonban, hogy számos bakit elkövethetünk az esküvői ajándékozás során, ha nem figyelünk eléggé. A pár által kiadott ajándéklista még mindig ritkaságszámba megy hazánkban, hiszen sokan kellemetlennek érzik ezt és inkább bíznák a vendégekre, hogy miként oldják meg az ajándékozás kérdését. Ebből gyakran az sül ki, hogy kenyérpirítóból vagy mikrohullámú sütőből Dunát lehetne rekeszteni. Nem véletlen tehát, hogy egyre többen szeretnének valami egyedit, különlegest adni, ami garantáltan nem köszön majd vissza az ajándékok között.

eskuvoi ajandek

Mit vegyek esküvői ajándéknak?

 

Ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés a meghívottak részéről. Természetesen mindenki szeretne kitenni magáért, de az árkategória tekintetében korántsem mindegy, hogy mennyire állunk közel a párhoz. Ezt mindenképpen érdemes számításba venni, mint ahogyan azt is, hogy milyen stílusban kerül majd megrendezésre az esemény. A vidéki lagzikon nem ismeretlen a menyasszonytánc fogalma, amikor tetemes összeg összegyűl. Tehát, ha ilyenre is számítani lehet, akkor az ajándékválasztás során célszerű figyelembe venni ezt. Bár az ajándékozás szép dolog, de csak addig, amíg saját anyagi biztonságunk engedi. A jó hangulat és az összetartozás érzése nem azon múlik majd, hogy mekkora értéket takar az ajándékcsomag. Tény ugyanakkor, hogy a szülők szeretnek kitenni magukért és a közeli családtagok esetében sincsen ez másként. Munkatársak kapcsán gyakori választás a közösen választott, értékes ajándék, így személyenként kevesebbet kell beleadni abba.

Mit vegyek esküvői ajándéknak?

Milyen irányba nézelődjek? Valóban csak a mindennap használatos műszaki cikkek és a méregdrága kiegészítők váltják be a hozzájuk fűzött reményeket? A kreativitás bizony néha felülírja a praktikum iránti igényeket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kreatív és a praktikus esküvői ajándékok iránt egyaránt nagy érdeklődés mutatkozik.

Esküvői ajándék ötletek házilag?

Mielőtt azt gondolná, hogy a saját kézzel készített meglepetésekkel igencsak kilógna a sorból, érdemes tudnia, hogy ezek viszik napjainkban a pálmát. Egy műszaki cikket bárki le tud emelni az üzletek polcairól, de ha az idő ráfordítására és tényleges odafigyelésre van szükség, akkor már kevesebben szánják rá mindezeket az ajándékozásra.

A kreatív esküvői ajándékok lényege éppen abban rejlik, hogy benne van abban minden szeretetünk és sok esetben kézügyességünk.

kreativ eskuvoi ajandek

Gondolkodjon el azon, milyen területen mozog otthonosan! Szívesen barkácsol és könnyedén összedob egy madáretetőt? Miért ne lehetne ez az esküvői ajándék? Ha a rajzolás és a festés áll közel a szabadidős elfoglaltságaihoz, akkor egy igazán különleges alkotást bekereteztethet és máris kész a sajátos meglepetés. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy milyen érdeklődési kör, stílus áll közel a párhoz, így ennek megfelelően alkothatunk. Mindenki találhat olyan területet, amiben otthonosan mozog. Ha látszólag nincs is ilyen, akkor az interneten, például a Pinterest oldalon rendkívül sok ötlettel lehet találkozni.

Esküvői kreatív ajándék ötletek

Az esküvői kreatív ajándék ötletek között nemcsak a kézzel készült meglepetések kaphatnak helyet.

Ha ajándékozásról van szó, akkor napjainkban, alkalomtól függetlenül abszolút favoritnak számítanak az élmény-ajándékok. Legyen szó vadvízi evezésről, amerikai izomautó kipróbálásáról, vagy némileg nyugodtabb vizekre evezve, a romantikus wellness hotelek valamelyikéről, mindenkinek megtalálhatóak azok az élmény-jellegű meglepetések, amelyek ugyan tárgyiasult formában nem megfoghatóak, mégis talán a legnagyobb örömet képesek okozni.

Nem tudja, hogy milyen terület áll közel a pár érdeklődési köréhez? Nem lőne mellé egy olyan élmény-meglepetéssel, amit soha nem fognak kihasználni? Akár ajándékutalvány formájában is szerezhet örömet, hiszen az ilyen szolgáltatók rendszerint e téren is készülnek az érdeklődők igényeinek kiszolgálására. A praktikus esküvői ajándékokon túl is megéri tehát gondolkodni, hiszen az élmények azok, amelyek nem vehetőek el tőlünk, ráadásul a nagy napot követően még közelebb hozhatja egymáshoz a párt.

kreativ ajandek otletek

Sokan kifejezetten a wellness utazások között nézelődnek, ami ha nem is nászút gyanánt szolgál majd, de egy hosszú hétvégére kitűnő pihenést biztosít az ifjú házaspárnak. Az ilyen kikapcsolódási formák iránt egyébként is mind nagyobb az igény, hiszen a megfelelő oltási feltételek megléte esetén újra igénybe vehetőek a szállodák, vendégházak, luxushotelek kínálta lehetőségek.

A praktikus esküvői ajándékok esetén érdemes más meghívottakkal egyeztetni, így elkerülhető, hogy ugyanazok a klasszikus, jól bevált darabok többszörösen is szerepeljenek az ajándékok között.

A közeli családtagokkal akár meg is beszélheti a pár, hogy mit szeretne. A borítékban odacsúsztatott anyagiak ideje lejárt. Miért ne mutatná meg odafigyelésével és minden szeretetével kiválasztott ajándékkal azt, mennyire fontos Önnek a pár boldogsága?!