Ajándékot keresel? Nem épp szokványos bejegyzéssel jövünk a témában, de annál hasznosabbal! Segíts magadnak vagy másoknak azzal, hogy kiaknázod a mai álláskeresési opciókat. A legjobb ajándék ugyanis a lehetőség!
Nincsenek munkahelyek? Dehogy nincsenek!
Sokan panaszkodnak a munkahelyek hiányára, de ez nem teljesen igaz. Főként az online térnyerés és álláskereső platformok megjelenése által. Valójában rengeteg álláslehetőség van Magyarországon, csak meg kell találni a megfelelőt. Éppen ezért is fontos, hogy napról napra nyitott szemmel járjunk, és ne csak a megszokott területeken keressünk munkát. Jó hír, hogy szinte minden területre szűrhetünk már, és pillanatok alatt jelentkezhetünk.
Nézzünk egy példát: Kecskeméten vagy a város környékén keresel munkát, akkor az alábbi link alatt a pénzügyi állások között fürkészhetsz, de található teljesen más, mondjuk kecskeméti B kategóriás sofőr munka is. A helyi álláskereső KecskemetAllas.hu oldalán szinte minden területen megtalálhatod a releváns nyitott pozíciót. Az online munkakereső portáloknak egyébként is sok az előnye: könnyen áttekinthetőek, szűrhetünk a különböző szempontok alapján, és pillanatok alatt jelentkezhetünk a számunkra megfelelő pozíciókra. Időt és energiát takaríthatunk meg, hiszen nem kell személyesen felkeresni a cégeket, vagy postai úton elküldeni az önéletrajzunkat. Gyakran találhatunk továbbá olyan álláslehetőségeket is, amelyek nem kerülnek fel más hirdetési felületekre.
A hatékony önéletrajz és motivációs levél titka
Az első benyomás az álláskeresés során is az egyik, ha nem a legfontosabb. Ez pedig általában az önéletrajz, motivációs levél. Fontos ezért tehát, hogy ezek a dokumentumok minél inkább átgondoltak és igényesek legyenek. Az önéletrajzban tüntessük fel a legfontosabb személyes adatainkat, a tanulmányainkat, a szakmai tapasztalatainkat és a nyelvtudásunkat. A motivációs levélben pedig mutassuk be, hogy miért szeretnénk az adott pozíciót betölteni, és hogy milyen készségekkel és tapasztalatokkal rendelkezünk. Figyeljünk a helyesírásra és a fogalmazásra, és ne felejtsük el személyre szabni, hogy pontosan tükrözze a személyiségünket.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a kapcsolatépítés is rengeteget számít. Ismerjük meg a szakmában dolgozókat, vegyünk részt különböző rendezvényeken, konferenciákon, workshopokon, hogy minél szélesebb legyen a látókörünk. Használjuk a közösségi médiát is bátran és aktívan, valamint csatlakozzunk a szakmánkhoz kapcsolódó csoportokhoz. A kapcsolatok segíthetnek abban, hogy első kézből szerezzünk információkat a nyitott pozíciókról, és hogy ajánlásokat kapjunk a potenciális munkáltatóktól.
Melyek a legkelendőbb szakmák és munkakörök ma Magyarországon?
A munkaerőpiac folyamatosan változik, de néhány terület kiemelkedik a kereslet szempontjából. Nagy a kereslet például az IT szakemberekre, a mérnökökre, az egészségügyi dolgozókra, a szakképzett fizikai munkásokra és a logisztikai szakemberekre is. Szükség van nagy számban a marketingesekre, az értékesítőkre és a pénzügyi szakemberekre is. Persze a szenvedélyünket is érdemes követni, hiszen a munkánkban töltött időt nem szabad elvesztegetni. Persze a realitásokkal is érdemes tisztában lenni, hiszen a megélhetés is fontos szempont. Éppen ezért érdemes ötvözni a kettőt, és olyan munkát keresni, ami nem csak érdekel minket, hanem egyben a megélhetésünket is biztosítja.
„A tétlenség jobban megviseli az embert, mint a legnehezebb munka!”
Fájó idézet az iménti, mégis így van. Arról nem is beszélve, hogy a tétlenség manapság nem fizet túl jól. Anyagi problémákat okoz, valamint a mentális és fizikai egészségünkre is negatív hatással bír. A nehéz munka is jobb, mint a tétlenség, hiszen a munka során tapasztalatokat szerzünk, új embereket ismerünk meg, és hasznosnak érezzük magunkat. Ne féljünk tehát a munkától, és ragadjuk meg a lehetőségeket!
A munka tehát többről szól, mint a pénzkeresés. Ez egyben személyes fejlődés és kiteljesedés is. Új készségeket sajátíthatunk el, bővíthetjük a tudásunkat, és értékes kapcsolatokat építhetünk ki. Segít abban, hogy hasznosnak érezzük magunkat, és hogy hozzájáruljunk a társadalomhoz. A jó munkahelyi közösség pedig támogató környezetet biztosíthat a személyes és szakmai fejlődéshez. Ne féljünk új dolgokat tanulni, és ne ragaszkodjunk mereven a megszokott munkamódszerekhez.