Milyenek a kreatív ajándékötletek karácsonyra?

A karácsonyi készülődés mindig különleges időszakot ölel fel. Természetesen mindig vannak olyanok, akik legszívesebben csak túl szeretnék élni, és semmiféle pozitív érzés nem társul az ünnepekhez. Nyilván ennek is oka van, ezt elképzelhető, hogy ilyen esetekben jobb nem firtatni. Ugyanakkor az emberek nagy részéről elmondható, hogy a karácsonyt az év legszebb részének tekintik.

Függetlenül azonban ettől a pozitív vagy negatív töltettől, amit említettünk, az ajándékötletek karácsonyra is sokunknak fejtörést okoznak, hasonlóan más alkalmakhoz. A karácsonyban az a nehéz ugyanis, hogy évről-évre megismétlődik. Mert ha arról lenne szó, hogy mondjuk egy évtizedben egyszer kell előállni egy komolyabb ajándékötlettel, azt ki lehet bírni. De ugyanazoknak az embereknek, minden évben valami újat kitalálni, nem is annyira egyszerű.

Mire figyeljünk az ajándékozásnál?

Mint azt már sokszor sok helyen leírták, feltehetően érdemes a konkrét személy tulajdonságairól elmélkednünk kicsit, mielőtt vásárlásba fogunk. Ugyanis ha célként, elvárásként tűzzük ki magunk elé azt, hogy a másik örüljön, mégpedig lehetőleg őszintén az ajándékunknak, akkor bizony nem árt, ha a lelke mélyére próbálunk meg nézni a másiknak. Egy személytelen, bárkinek adható ajándék nem fogja megszólítani a szóban forgó személyt, ezt jobb, ha mindjárt a folyamat elején megértjük, és ehhez tartjuk magunkat.ajándék

 

A nagy ajándékhajhászásban ugyanis, amikor fáradtan járjuk az üzleteket, és nem egy, hanem egy csomó embernek próbálunk meg egyazon nap alatt ajándékot szerezni, egy idő után már összefolynak a prioritások, és hajlamosak vagyunk levenni valamit könnyelműen a polcokról. Ilyenkor rendszerint megpróbáljuk meggyőzni magunkat, hogy nagyonis jó lesz az, és biztosan örülni fog a másik, pedig még néhány órával korábban szó sem lehetett volna róla.

Ennyit tesz ugyanis az ajándékvásárlás során eluralkodó hangulatunk, állapotunk. Óriási hatással lehet a vásárlás végkimenetelére. Ezért aztán tanácsos nem egyszerre hagyni az összes ajándék beszerzését, hiszen fizikailag is, valamint lelkileg is rendkívül megterhelő lehet a válogatás, nem mellesleg pedig a döntés. Még nem említettük, de szintén járható út, ha magunk készítjük az ajándékot, saját kezűleg. Nem állítható egyértelműen, hogy ezzel bármennyi energiát is spórolnánk, csupán átcsoportosítjuk az erőinket.

Csináld magad ajándékajándék

Ha például valamit festünk, vagy főzünk, esetleg egyéb módon alkotunk, elképzelhető, hogy azt sem tudjuk egyetlen alkalommal, egy nekifutással megvalósítani, hanem többször nekiállunk. Ha pedig ez a helyzet, összeadódik a sok idő, és nem feltétlen leszünk előrébb. Másrészt nem csupán pénzt spórolunk ilyen módon, de feltehetően jóval személyesebb, és átvitt értelemben értékesebb lesz az ajándék, amit a másiknak készítünk.

Ha kritikusak akarunk azonban lenni, a karácsonyi ötleteléssel kapcsolatos mizéria ebben az esetben, tehát a kézműveskedés során sem kerül el bennünket, hiszen ötletre ebben az esetben is szükség van. Ilyenkor is ki kell találni, hogy mi legyen az ajándék, és sokszor ha már kitaláltuk, az olyan, mintha félig meg is lenne valósítva a dolog. Visszatérve azonban a vásárláshoz, mint lehetőséghez, köztes megoldás lehet az ajándékokkal kapcsolatban, ha az interneten vásároljuk meg, vagy legalábbis keresgélünk.

Sokszor ilyenkor meggondolja magát az ember, és meggyőzzük magunkat, hogy mégsem azt kellene, amit eredetileg véltünk, hanem valami egészen másnak örülne jobban a megajándékozni kívánt fél. Akárhogy is döntünk, próbáljunk meg aludni az eredeti elképzelésre!