Hova tovább, egyre inkább igaz, hogy a húsvéti ünnepek kapcsán mindenkinek más jut az eszébe. Már régen nincs ugyanis arról szó, hogy a húsvét az egyik legnagyobb ünnep az évben, mert amikor még vallási alapon ünnepelte az emberiség az ünnepek nagy részét, akkor ez igaz volt. Ma már egy sor egyéb szabadnap is megjelent a naptárban, és a világ általánosságban elvilágiasodott, hogy egy divatos szóval éljünk. Tehát a húsvét régen egyet jelentett a locsolással, amit napokig tartó készülődés előzött meg a lányok részéről éppúgy, mint a fiúk részéről.
A végén pedig nem maradhatott el a várva-várt húsvéti ajándék, amit jellemzően a fiatalabb lányok adtak a fiúknak. Ez tette fel az i-re a pontot, hiszen ez volt a katarzis. A lányok örültek talán kevésbé, hiszen nem ők kaptak ajándékot, másrészt nyilvánvalóan pozitív izgalommal töltötte el őket a tudat, hogy a fiúk örülnek-e a bekészített meglepetésnek. Ezek az ajándékok főként vagy édességek, vagy egyéb kézzel készített meglepetések voltak, de mint ahogy említettük az imént, napjainkra ez a szokás gyökeresen megváltozott.
Húsvéti ajándékok és ami mögötte van
Nem is az ajándékozás változott meg, hanem egyáltalán az egész téma. Ma már húsvétot sem tartanak az emberek, nem még ajándékozást, legalábbis a legtöbb család. A hosszú hétvégék jelenségével kéz a kézben járnak a kirándulások, így ma már nagyon kevesen tartózkodnak otthonukban a húsvéti szünet alatt. Vidéken talán még valamelyest jobban tartja magát ez a szokásvilág, bár már ezzel is sokan vitatkoznának. Ha pedig valahol még elvétve megmaradt ebből valami, akkor egészen biztos, hogy a műanyag játékokat rejtő csokitojások formájában, vagy a cukorkákkal gyárilag töltött csokinyuszikban nyilvánul és merül ki a húsvéti ajándék fogalma, nem pedig a régen divatos kézzel festett házitojások festésében.
Természetesen nem szabad csak a rosszra gondolni, tehát ha modern és naprakész gondolkodásmódot akarunk felvenni, el kell ismerni, hogy nem ördögtől való a változás. A világ rendjéhez hozzátartozik az is, hogy megváltoznak a szokások, a hagyományok is. Talán nem is lenne teljesen normális, ha ugyanazok a hagyományok uralkodnának a világban napjainkban is, változatlanul, amik mondjuk néhány évtizeddel ezelőtt. Tehát próbáljunk meg pozitívan hozzáállni ehhez a témához.
Húsvéti ajándékok és hagyományok
Akkor van gond, ha a hagyomány, és vele együtt ebben az esetben a húsvéti ajándékok is elmaradnak. Ha nem veszi át a helyüket semmi új, hanem marad a semmi, az űr. Az már nagyobb baj, hiszen a semmiből új, tartalmas hagyományt teremteni sokkal nehezebb lesz, mint változtatni rajta. A hagyományőrzéssel foglalkozó tapasztaltak mindenesetre azt szokták javasolni, hogy mindenki próbáljon meg először a saját háztartásában és családjában rendet tenni ilyen tekintetben. Ne a másiktól, és legfőképpen ne az arctalan, általánosságban megnevezett társadalomtól várjuk a megújulást, hanem a saját gyermekeinet, unokáinkat próbáljuk meg első körben visszacsalogatni a húsvét hagyományához.
Jó kiinduló pont lehet a húsvéti ajándékok alkalmazása, hiszen kapni mindenki szeret, és a meglepetések gondolatától mindenkiben előjön az egészséges izgatottság. Csupa pozitív érzés alakul ezáltal ki tudat alatt is az érintettekben, és ez kezdetnek bőven elég, ne legyünk telhetetlenek. A következő évben talán sokkal könnyebb lesz mindenkinek ráhangolódni a húsvéti készülődésre, nyilván az ajándékokkal kapcsolatban is több és konkrétabb elképzelések születnek meg majd a fiatalok fejében, de ez nem gond, alkalmazkodni kell csupán az igényekhez.