Az eljegyzési ajándékok közötti választás sokszor nem is olyan egyszerű, mint azt a legtöbben gondolják. Elsősorban azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy semmi sem kötelező.
Fontos szem előtt tartani, hogy ez még nem az esküvő, tehát az ajándékozás sem minden családban elterjedt ilyenkor. A tapasztalatok azt mutatják, hogy rendszerint a szűkebb körű család és a legközelebbi barátok döntenek az eljegyzési ajándékok mellett, s ez így is van rendjén.
Élmény ajándékba?
Az ajándékozási trendek egyértelműen az élmény-jellegű meglepetések irányába mozdulnak. A tárgyak bárki által megvásárolhatóak, s ha egyébként is megvan szinte mindene a párnak, akkor igen nehéz egy valóban hasznos darabot választani. Más a helyzet azonban az élményajándékokkal. Ezek azt a bizonyos pluszt adják hozzá az élethez, amit emlékként és tapasztalatként lehet megnevezni. Az ilyen megoldásoknál fogva az ember többé válik, jobban rálátása lesz a világra. Nem véletlen, hogy az eljegyzési ajándékok között mind inkább vezető helyet foglal el az utazás.
Utazás ajándékba: garantált befutó!
Legyen szó egy hosszú hétvégéről, vagy több napot magába foglaló kikapcsolódásról, az utazás ajándékba igazi telitalálat. Hazánk elképesztő idegenforgalmi régiókkal várja a turistákat, így belföldön is tökéletes pihenésben lehet részük az utazóknak. A wellness hotelek töretlen népszerűségnek örvendenek, de azok is megtalálhatják számításukat itthon, akik a Balaton tavaszi arcára, vagy éppen az Északi-középhegység páratlan tájaira és programkínálatára kíváncsiak.
Eljegyzésre ajándék választás: nem az ár az elsődleges!
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy az esküvő esetében az ajándék árával versengenek. Ez legalább olyan rossz ötlet, mint a karácsony környéki vásárlási láz, és a családtagok túllicitálása a meglepetésekkel. Az önfeledt mosolyt és boldogságot úgy is az arcokra lehet csalni, ha nem az ajándék értéke az elsődleges a választáskor.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a személyre szóló eljegyzési ajándékok váltják be leginkább a hozzájuk fűzött reményeket.
Ajándék eljegyzésre? Mi alapján válasszunk?
Vannak olyan tényezők, melyeket biztosan nem hagyhatunk figyelmen kívül az eljegyzési ajándékok közötti választáskor. Milyen korosztályhoz tartozik a pár? Mennyire állunk közel hozzájuk? Ismerjük személyes ízlésüket, anyagi hátterüket, az esetlegesen szükséges eszközöket? Mekkora összeget szeretnénk vagy tuduk rászánni az alkalomra? Egyáltalán vagyunk-e olyan kapcsolatban a párral, hogy az eljegyzésre szánt meglepetés ne okozzon kellemetlen helyzetet? Semmi sem kötelező, és ez az említett alkalommal összefüggésben fokozottan igaz.
Sokan beleesnek ma is abba a hibába, hogy kizárólag az árak alapján ítélik meg egy ajándék jellegét, értékét. Tény viszont, hogy a népszerű meglepetések magukban hordozzák a személyes jelleget, az értékadó funkciót és persze az emlékek erejét. A saját kézzel készített képeslap, egy rajz vagy egy festmény is remek választásnak bizonyul a kreatív elfoglaltság terén otthonosan mozgóktól.
Legjobb eljegyzési ajándék: személyfüggő a megoldás!
Nem árt, ha ismerjük a pár ízlését, otthonuk stílusát, azokat az értékeket, melyeket elsődlegesnek tartanak mindennapjaikban. A dekorációs elemek remek választásnak bizonyulnak, de mint azt már korábbiakban említettük, az élmény eljegyzési ajándékok is tuti befutónak számítanak. Ez utóbbiak esetében viszont mindig figyeljünk az érdeklődési körre. A tériszonnyal küzdőknek nem feltétlen a sétarepülés az ideális döntés. Ha végképp tanácstalanok vagyunk, akkor gondolkodhatunk az ajándékutalványokban is. Ma már a webáruházak nagy részében elérhető ez az opció, így az olvasás szerelmeseinek, a lakberendezés iránt érdeklődőknek, vagy például a sminkelés rajongóinak is megtalálhatod a megfelelő utalványt. Ez még mindig jobb döntés, mint a borítékban átadott készpénz, ami mindig hordoz magában egyfajta kellemetlen érzést és persze az odafigyelés hiányát is.
Ötletes eljegyzési ajándék: ha a humor sem elhanyagolható
A fiatal párok kifejezetten kedvelik a humoros meglepetéseket. Ezúttal is fókuszba kerül a megajándékozottak életfelfogása, személyes érdeklődési köre és a humorhoz való hozzáállása. Az eljegyzési ajándékok esetében is megéri annak tudatában választani, hogy ez még nem a nagy nap. Ha híján vagyunk a jó ötleteknek, akkor tartogassunk azokból az esküvőre is. Amennyiben van rá lehetőség, akkor jó ötlet lehet egyeztetni a családtagokkal, esetleg egy közös meglepetésben gondolkodni.
A titok valahol abban rejlik, hogy ne intézzük el a dolgot egy gyors vásárlással, hanem igyekezzünk a személyességre helyezni a hangsúlyt.
Mi más okozna nagyobb örömet, mint az olyan eljegyzési ajándékok, melyekről már első pillantásra is látszik, hogy nagy gondosság társult azok kiválasztásához?
Mi magunk is ilyen ajándékra vágyunk, tulajdonképpen alkalomtól függetlenül. Fontosnak érezni magunkat, szeretettnek lenni- ennél aligha kívánhatna többet magának bárki. Tartsuk mindezt szem előtt az eljegyzési ajándékok kiválasztásánál.